
Az arcon kialakult hegek gyakran súlyos önértékelési problémákhoz vezethetnek, valósággal megkeserítve az érintettek életét, így nem meglepő, hogy sokan bármit megtennének – és meg is tesznek – a hegek eltüntetése érdekében.
Azonban ahhoz, hogy sikerrel vegyük fel a harcot a zavaró, sok esetben az életminőségünket is rontó bőrhibákkal, érdemes alaposan utánajárnunk a témának.
Hegek alatt a bőrsérülések gyógyulása után maradó látható nyomot értjük, pontosabban a helyét kitöltő kötőszövetet. Hegesedés létrejöhet külső okok következtében, de a bőr gyulladásos folyamatai is okozhatnak hegeket - ide tartoznak többek között az aknés hegek is.
Az akné egy többnyire tinikorban vagy más hormonális és egyéb faktorok hatására jelentkező bőrprobléma, amely a faggyúmirigyek túlműködése és eltömődése miatt alakul ki - ezek többsége az arcon, a mellkason és a háton található, így az akné is főleg ezeket a területeket érinti. A pórusok elzáródása gyulladt, fájdalmas pattanások és göbök kialakulásához vezethet, amelyektől természetesen minél gyorsabban szeretnénk megszabadulni, azonban a nyomkodással és piszkálással okozhatjuk a legnagyobb kárt a bőrünknek, hiszen ezáltal mind a hegesedés, mind a felülfertőződés veszélyének is fokozottan kitesszük.
A hámréteget érintő sérülések hegesedés nélkül gyógyulnak, azonban ha a károsodás ennél mélyebb szinten következik be, a gyógyulást követően hegek maradhatnak vissza. Az akné esetében is ez a helyzet: a gyulladás és elfertőződés következtében kialakult göbök és gennyel teli ciszták a bőr egészen mély rétegeit is elérhetik - ilyen esetekben a regenerálódásnak látható nyomai maradnak felszíni egyenetlenségek és aknés hegek formájában.
Az akné a nyolcadik leggyakoribb betegség a világon, amely a közvélekedéssel ellentétben nem csak a serdülők problémája: a felnőtt nők 12-22%-át és a felnőtt férfiak 3%-át érinti.
Az aknés hegeket megjelenésük alapján három csoportba soroljuk:
Aki ezzel a problémával küzd, jól tudja, hogy bár maga az akut bőrbetegség is sok fejfájást tud okozni, ez még nem minden: a következő kihívás a gyulladás enyhülésével kezdődik.
A piros hegek idővel maguktól kivilágosodnak, mivel a vörös színt a kialakuló hajszálerek okozzák, de a heg az azt körülvevő bőrfelülethez képest bemélyedő vagy éppen kiemelkedő, jól észrevehető, tapintásra általában keményebb és rugalmatlanabb marad.
Az aknés hegek eltüntetése után érdeklődők a kozmetikai és bőrgyógyászati kezelések mellett számtalan otthoni praktikával találkozhatnak. Ezek egy része működik, vagy épp ártalmatlan, de némelyik többet árt, mint használ, ezért mielőtt házilag fogna neki a hegeltávolításnak, mindenképp konzultáljon bőrgyógyásszal a nagyobb baj elkerülése érdekében!
Amennyiben le akar számolni az aknés hegekkel, keresse fel szakembereinket, akik elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és felállítják a diagnózist!
Paradicsom, citromlé
A paradicsom és a citrom is nagy mennyiségben tartalmaznak hámlasztó hatású természetes gyümölcssavakat, amelyeket kozmetikusok és bőrgyógyászok is használnak kezelések alapanyagaként, azonban nem megfelelően alkalmazva károsíthatják a bőrt, a hegek mélyülését és újabb sérüléseket okozva!
Almaecet
Az almaecet savtartalma jóval magasabb, mint a friss zöldségeké és gyümölcsöké, így szaktudás nélkül alkalmazva még többet árthat vele a bőrének.
Olívaolaj
Az olívaolaj hidratáló hatású, ezért a hegek bőrfelületének puhítására alkalmas lehet, akut tünetek esetén viszont kifejezetten káros lehet az olívaolajjal történő kezelés, mivel még inkább eltömítheti a faggyúmirigyeket, és a pórusokba bejutva a felülfertőződés esélyét is növelheti.
Teafaolaj
Ugyan a teafaolaj bizonyítottan antimikrobiális és gyulladáscsökkentő hatású, töményen alkalmazva hatóanyagai tovább irritálhatják a gyulladt bőrt, ezért ne házilag kísérletezzünk vele! Arra nincs azonban tudományos bizonyíték sem, hogy működne az aknés hegek eltüntetése terén, így ehelyett is inkább a biztosan hatásos kezeléseket javasoljuk.
Szódabikarbóna
A szódabikarbónát gyulladáscsökkentő és antiszeptikus hatása miatt gyakran ajánlják rovarcsípésekre, emiatt tuti otthoni praktikának tűnhet az aknés hegek eltüntetésére is. Érdemes azonban vigyáznunk: a bőr enyhén savas kémhatással rendelkezik, a szódabikarbóna viszont lúgos kémhatású, emiatt rendszeres használata eltávolíthatja a bőr természetes védőrétegét!
Láthatjuk, hogy a fenti praktikák hasznosnak bizonyulhatnak a bőrproblémák házilag történő kezelésében, de túl gyakori vagy nem megfelelő használatuk könnyen tovább ronthat a helyzeten. Létezik viszont egy korszerű és biztonságos eljárás, amivel azonnal látványos eredményt érhetünk el!
Az aknés hegek halványítására hatékony, precíz és biztonságos megoldást jelent a lézeres eljárás. A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy a kezelés az adott hegek típusához igazítható, így szakembereink mindenkinek egyénileg optimalizált módszerrel tudnak segíteni a hegek eltüntetésében.
A lézeres hegkezelést bőrgyógyász szakorvos vagy plasztikai sebész kollégáink végzik a csúcstechnológiás Alma Lasers Harmony XL Pro géppel, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot és pontosságot biztosítja szakembereink számára.
A Szegi Medical Center munkatársai konzultációt biztosítanak az Ön számára! Keressen minket bizalommal e-mailben vagy telefonon!
Ide kattintva megtalálja elérhetőségeinket vagy kattintson az alábbi gombra:
Nálunk mindent megtalál egy helyen - az esztétikai kezelésektől kezdve, a szakrendeléseken át, egészen a diagnosztikai vizsgálatokig. Jöjjön el hozzánk egy konzultációra!
Subscribe to our newsletter to be the first to receive the latest news and
stay updated on our current promotions!
Our descriptions are informative in nature, and we reserve the right to make changes.
Szegi Medical Center | Budapest © 2022 all rights reserved